Négy temetés,

egy esküvő

Diaval & Farid

Szomorú, de ez van. Egyszer mind meghalunk.

Barátom számára nem titok, hogy az én családom is igencsak elhivatott, ami a hagyományőrzést illeti. Mondhatni a megrögzött szokások és ígéretek rabjai vagyunk. Ahogy az sem ismeretlen számára, hogy nem túlságosan szívleljük a Sorrengaileket, gyakran rúgtuk össze velük a port, ezért meglepő, hogy pont a rivális családból választottam arát.
-Túl sok volt a balhé. Kihúztuk kissé a gyufát a Darkenwaldoknál… - vallom be a házasság mögötti valódi szándékot. Anyáink egy előre rendezett frigyben látták a két család közötti béke lehetőségét.
-Tekintve, hogy a bátyám a vécére sem képes elmenni magától, az öcsém pedig nem túl érzékeny a női nemre, nem igazán maradt más, aki szóba jöhetett rajtam kívül... - nevetek fel a fejemet csóválva. Én is csak azért, mert a pokoli gondviselés elintézte, hogy özvegy legyek.
-Nem tagadom, tetszik a lány. És sokkal ígéretesebben indul, mint az előző házasságom. - bólintok Val szavaira. Bár ehhez hozzátartozik, hogy ezúttal az én hozzáállásom sem csapnivaló. Diaval szerencsétlenségének híre hozzám is eljutott és őszintén örülök, hogy egy darabban látom viszont. Lehangoló volna most az ő sírcsónakja felett állni. Nem lep meg, hogy családja visszatartaná a határszolgálattól, az már jobban, hogy egy ápolónak álcázott jegyest sóztak rá.  
-Igazán bravúros, egy igazi meglepetésmenyasszony. - mosolygom meg, és közben szerencsétlen öcsém jut eszembe. Hát ettől az infótól nagyon odalesz, tele fogja sírni a párnáját is. Persze nem én leszek az, aki fel fogja homályosítani őt, odabízom, hogy a helyi pletyka híre jusson el hozzá és törje össze az álmait.
-Hm...ezt nem tudhatod, lehet pont az elcseszettséged jön be majd neki. - jegyzem meg aprót rándítva vállaimon, majd mikor a határvidéki démonlátogatásokat említ, mély lélegzetet veszek.
-Nem sok mindenről maradtál le, ha ez megnyugtat. A pokolfattyak továbbra is kitartóan próbálkoznak... - osztom meg, a helyzet változatlan. Eddig persze nem sok sikert tudtak felmutatni, minden támadásukat visszavertük. Bosszantó húzom el kissé a számat. Van itt valami, ami ami nem hagy nyugodni.
-Csak tudnám mit akarnak? Miért akarnak mindenáron őrült módjára, mindent kockáztatva bejutni a völgybe... - teszem fel költőinek szánt kérdésemet.
-Akármennyit tűnődöm ezen, nem világos a szándékuk. Azt kell gondoljam, van itt valami, amit nagyon akarnak... - mondom ki feltételezésemet, bár konkrét ötletem az nincs rá, hogy mi lenne az.
-...és az a valami értékes lehet a számukra, néhány kóbor strigalélekért nem küszködnének ennyit... - mondom ki a nyilvánvalót. Ha tudnánk a motivációjuk okát, előrébb lennénk.
-Próbáltunk néhány démonfattyat élve elkapni és beszédre bírni, de nem beszélnek.... - jobban mondva számunkra hasznos infóval nem lettünk gazdagabbak egyetlen vallatás után sem.

Négy temetés, egy esküvö

Farid & Diaval

Megjegyzésére csak biccentek. Az öreg mániái a démonok és a pia voltak. Ez  lett a vége is. A szertartás végén félrehívom barátom, hogy váltsak vele néhány szót, elvégre az eltűnésem óta nem találkoztunk. Ám a válaszára kikerekednek a szemeim. Ő is?
- Szóval téged is elért ez a nősülési hullám. Ahogy látom, kedved fogod lelni benne. - apró mosolyféleség jelenik meg a szám sarkában.
- Lesz még rá alkalmunk, hogy esküvőkön igyunk egymás egészségére. - jegyzem meg előre utalva arra, amit majd meg kell osszak vele is. Hamarosan úgyis az egész völgy tudomást fog szerezni a nászomról. Megjegyzésére bólogatni kezdek.
- Éppenhogy. Majdnem ott hagytam a fogam. Nem sokon múlott. - válaszolom röviden és tömören Nem szívesen mesélek arról, miket éltem át a pokolszuka fogsága alatt.
- Kínzó lassúsággal. Ne tudd meg, mennyire vágyom már vissza a határra, de a családom még nem akar visszaengedni. - főleg azért nem, mert azt akarják, hogy élve jelenjek meg az esküvőmön, fűzöm hozzá gondolatban. A nászútig megtesznek mindent, hogy kalitkába zárjanak, úgy óvnak, mint egy hímes tojást. Ó, ha tudnák, hogy közben a sötétben járok, csak  épp egy másik ügyön dolgozom. A bosszúmon Adolfina Pesadillas ellen.
- Ráadásul miután felébredtem, megtudtam, hogy a nő, aki addig ápolt, nem egy szimpla nővérke, hanem a leendő feleségem. - nyögöm ki végül, hogy nem ő az egyetlen, aki igába hajtja a fejét.
- Családi ígéret. És rajtam vasalják be, pedig még a születésem előtt esett meg. - teszem még hozzá, mielőtt még bármit is kérdezne.
- Öröm az ürömben, hogy az én jövendőbelim se egy bányarém, egész csinos teremtés. Csak ő járt szarul velem, de majd rádöbben. Azt hiszi, meg tud változtatni, de én már ilyen elcseszett maradok. - vonok vállat és ezzel  lezártnak is tekintem ezt a témát.
- Milyen események történtek a határszélen, míg én lábadoztam? Úgy hallottam, egyre több pokollény kóricál a határvidék körül. Ez nem jelent jót. - terelem kicsit a munka felé a szót. Nem érdemes több szót ejtenem a saját nászomról, mert tudom, hogy nem fog  sokáig tartani. Ismerem magam, nem fog tudni kitartani mellettem az a lány egy évnél tovább. Túl sötét vagyok hozzá.

Négy temetés,

egy esküvő

Diaval & Farid

Szomorú, de ez van. Egyszer mind meghalunk.

A gyásztömegben kiszúrom savanyúképű barátomat, majd egy sóhajjal lépek mellé elejtve néhány szót. Szomorú, kezd szokássá válni köztünk, hogy valaki sírja felett találkozunk. Kellemesebb volna egy-egy korsó sör felett.
-Legalább úgy halt, ahogy szeretett volna. - jegyzem meg, meggyőződve viszont erről nem vagyok. A csónakhoz lépek és illatos kóró helyett egy apró üvegcsét helyezek el rajta, benne az öreg kedvenc itala. Miután ő is búcsút int Jacktól, fejemmel intek felé majd eltávolodva a tömegtől a folyópart egy csendesebb szegletébe sétálok, hogy a sóhajok és könnyek hangjaitól távol néhány szót válthassak Diavallal. Kérdésére gyors és rövid választ adok.
-Megnősültem. Már lassan egy hónapja.. - felelem egy halvány mosollyal kísérve. Nem titkolom előle, hogy ebben is családom keze van, de ezúttal legalább nincs okom panaszra, nem egy bányarémet kellett elvennem. Annak ellenére sem, hogy családom ősi ellenségének, a Sorrengailek soraiból való a feleségem.
-Safiyyah igazán bájos teremtés. - fűzöm hozzá és láthatja rajtam őszintén beszélek.
-Kár, hogy nem voltál a menyegzőn... - pillantok rá, de pontosan tudom, ez nem rajta múlott. Ha épp nem az életben maradásáért küzdött volna, valószínűleg az első sorban ül.
-Jó látni, hogy sikerült egy darabban megúsznod. - nézek rajta végig. Saját szememmel ugyan nem láttam, csak hallomásoktól tudom, eléggé rottyon volt. Sokan már az utolsó kenetet is feladták volna rá. De Diaval szerencsére a szívósabb fajtából való.
-Mesélj barátom, hogy teltek a felépülés hetei? - kérdezek vissza kíváncsian. Bizonyára neki is akad mesélnivalója.

Négy temetés, egy esküvö

Farid & Diaval

Újabb temetés, újabb halál. Lassan már meg sem lepődöm, hogy minden hónapban minimum egy temetést kell feljegyeznem a naptáramba. A sír szele már nem rémiszt meg, már a barátommá vált. A búcsúzások már nem rengetik meg a lelkivilágom, már megszoktam a temetők borongós, rideg hangulatát, már tudom, hova kell lépjek, mit nem szabad megérintenem, hogy ne lássak olyasmit, amit nem szeretnék. Már megtanultam, hogy az érzelmi impulzusokat el kell engedjem egy-egy tárgyolvasáskor, hogy cserébe meg tudjam tartani az ép eszem. Ha ugyan volt valaha. Az öreg félszemű Peter Parkerson halálhíréről viszont lemaradtam, hála a mániákus pokolszukának, így az ő sírhelyénél tettem először tiszteletem a mai nap folyamán. És most itt vagyok, az öreg Jack temetésén. Mikor meghallom Farid hangját, biccentek az irányába.
- Üdv Farid! Igen. Ez az év eddig nem szólt másról, csak a temetésekről és a klánvezérváltásokról. - sóhajtok fel. Nekromantaként még nehezebb elviselni ezt a folyamatos impulzust, amit a föld alól kapok. Főleg egy temetőben.
- Ki hitte volna, hogy komolyan is gondolja, mikor az öreg Jack azt mondta tegnap előtt éjjel a kocsmában, hogy megy a démonokkal táncolni. - jegyzem meg csendesen, miközben az öreg összetoldozott-foltozott testét vízre eresztik. És valóban ment. A halálba táncolta magát velük. Nemcsak a gatyája ment a piázásra, hanem az élete is.
- A nagyapám azóta is letargiában van, az öreg neki hencegett, hogy ő majd letáncolja a démonokat a porondról. - rázom meg a fejem komor ábrázattal. Mondjuk Ramund tatát sem kell félteni, a pokollakók már az ő idegeire is rámentek és kiszívták a fél agyát. Jack Black-Mordwin özvegye zokogva búcsúztatja a férjét. Maga az egész jelenet elgondolkodtat. Ha Evangeline esetleg nem akar elválni tőlem és mellettem marad, semmi sem garantálja, hogy ne végezzük így. A határvédelem cseppet sem veszélytelen munka, ráadásul az én nyomomban mindig ott lesz a halál is...Milyen élete lenne mellettem? Ezt senkinek sem kívánom.
- Nyugodj békében öreg harcos! - búcsúzom el tőle, miután a testébe belefúródik a tüzes nyíl és várom, hogy vége legyen a temetésnek. Még csak most épültem fel a démontámadásból, örülök, hogy végre ismét visszatért belém az élet, de a családom még nem enged visszatérni a határszélre. Miután vége az eseménynek, úgy döntök, még váltok pár szót a barátommal, mielőtt hazatérnék a...menyasszonyomhoz. Olyan idegen számomra ez a szó. Még mindig kiráz a hideg a gondolattól, hogy meg kell nősüljek.
- Mi újság feléd barátom? Mióta eltűntem a köztudatból, nem hallottam felőled. - érdeklődöm meg, mielőtt elújságolnám neki, miért is nem térhetek még vissza a munkámhoz.

Négy temetés,

egy esküvő

Diaval & Farid

Szomorú, de ez van. Egyszer mind meghalunk.

Sok mindent lehetne mondani az öreg háromfogú Jackről, de hogy gyáva lett volna, azt egészen bizonyosan nem. A férfi, aki mentorom volt ideje korán hagyta el az élők világát. Ő a negyedik a nagy határvédők sorában, akitől szomorú búcsút kell vennünk cirka három hónapon belül. Távozása váratlan, ám mégsem meglepő. Aki ismerte őt cseppet sem csodálkozik azon, miként érte a vég. Utolsó pillanataiban is vele volt a két nagy szerelem, a pia és a démonhajhászat. Az öreg köztudottan a szesz rabja volt, fiatal korától fogva masszívan ivott, nem is ismerek mást, aki úgy birta volna az italozást mint Jack Black-Mordwin. Az alkoholnál már csak a pokoli nyavalyások űzését élvezte jobban. Ez is lett a veszte. Úgy hallottam a vénember bormámoros pillanatában szánta rá magát egy kis démonvadászatra. Nem bizonyult ez élete legjobb döntésének, csupán egy fél lábszár maradt utána...
Most itt szolgálata helye közelében állok egyként a sok barátja közül, aki őt utolsó útján kíséri, és némán figyelem, ahogy csónakba fektetett élettelen teste ringatózik a Merlin folyón, majd tüzes nyíl zuhan rá az égből és az egész lángra kap. Mellettem egy asszony zokog, tenyerébe temetkezve és sírása közepette annyit mond, Jack még sosem nézett ilyen jól ki, mint most. Elsőre morbidnak tűnthet ez a megállapítás, mégis minden szava igaz. Az öreg nem pazarolt sok időt a higiéniára, a kocsmajegyek már messziről lerívottak róla. De az ápolatlan külső mögött nagy szíve volt. Sokan szerették őt, és tisztelték harci tudása miatt. A tömegben egy jóismerős arc tűnik fel. Egy komor ábrázat. Halványan elmosolyodom, majd lassú, ráérős léptekkel, zsebre dugott kézzel indulok felé.
-Üdv Val! Már a negyedik öreg ment el...    - jegyzem meg fáradt sóhajjal.