Másik énem
✦ Multiváltó ✦
Felhasználónév:
Jelszó:
Üzenőfal
✦ Itt felejtett gondolatok ✦
Kedves vendégek!
Játékos karaktereink közül, akinek szüksége volt szerelmi szálra, testvérre, jókomára már hirdetett.
Hirdetéseiket itt találjátok:
Usereink keresettjei
Játékos karaktereink közül, akinek szüksége volt szerelmi szálra, testvérre, jókomára már hirdetett.
Hirdetéseiket itt találjátok:
Usereink keresettjei
Tollvonások
✦ Legfrissebb irományok ✦
Legend
✦ Fajok színei ✦
Angyal
Démon
Árnyvadász
Ember
Szellemlény
Tünde
Striga
ADMIN&NJK ♔
INAKTÍV
VILÁGUNK ADATAI
✦ Statisztika ✦
Legújabb felhasználó: Ariella E. Morris
Jelenleg összesen 3324 hozzászólás olvasható. Összesen 28 regisztrált felhasználónk van.
Pontos idő: 2024-05-19, 02:50
7 találat
Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
Remnak ébredése
Averie & Azalea
Már szinte meg sem lep, hogy az út lefelé vezet. Mostanában egyre többször találom magam katakombák, kanyargós folyosók mélyén. Miután szó szerint elnyelt a homok, és belezuhantam egy cserjésbokorba, leányom meg egy tóba pottyant, az eddigi nyugalmam kezd meginogni. Még élénken él bennem a múltkori fulladásom, nem sokon múlott, hogy végleg odavesszek. Kisegítem őt a vízből, mert ki tudja, mi lapul a tó mélyén. Egy föld alatti tó nem kecsegtet semmi jóval.
- Semmi gond, ne idegeskedj emiatt, mindjárt megoldom. - kacsintok rá, majd csettintek egyet és ujjaim között apró lángocska tűnik fel. Kicsit felerősítem, a tenyerembe veszem, így teremtek magunknak fényforrást, ám miközben ezzel foglalatoskodom, nem veszem észre, mihez simul hozzá a kézfejem, így hirtelen apró, szúró érzést érzek, mintha valami megcsipkedte volna.
- Aucs! - sikkantok fel, kiráz a hideg is tőle, de nem kapom oda a másik kezem, mert épp a kis tűzlabdával zsonglőrködöm. Ehelyett közelebb fordítom a fényhez, akkor látom csak, hogy kiütésszerű vörös folt jelent meg rajta. A fal felé fordulok a fényforrással a tenyeremben, akkor látom csak a vörös növényzetet, mely borostyánként fut végig a falon.
- Ne aggódj, megleszek, nem történt nagy baj. - nyugtatom meg aggódó leányom, de gondolatban máris kap egy nagy pirospontot, hogy eltávolodott a vörös levelektől.
- Hmm. Érdekes. Ez a növény hivatalosan már kihaltnak számít, legalábbis ha az, amire gondolok. Csípős futóka vagy ahogy klánomban nevezték az ősidőkben, vérborostyán. Elődeim előszeretettel zárták egy ilyennel körbefuttatott kis kalitkába legyőzött ellenségeiket vallatás előtt. Jesszusom, de éget és viszket! Már értem, miért volt ez hatásos módszer. - húzom el ajkaimat, és nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne vakarjam meg.
- Ha megvakarod, csak rosszabb lesz, a kiütés szétterjedhet az egész testeden. Voltak, akik levakarták magukról a bőrüket is. De állítólag a hideg víz hatásos a csalánkiütések ellen. Azzal öntötték nyakon a foglyokat, miután színt vallottak. - magyarázom leányomnak, majd kelletlenül, de visszasétálok a tóhoz és a sötéten hullámzó vizet kémlelem. A kis tűzgombócot megfojtom, majd hatalmasat sóhajtva letérdelek a víz elé és kelletlenül mártom a sötét és jeges vízbe a karomat. Csak reménykedem abban, semmi sem harapja vagy tép le. Amint érzem, hogy az égő, viszkető érzés alábbhagyott, kihúzom és ismét tűzlabdát formálok, hogy körbe kémlelhessünk a szentély bejáratát keresve. De a vérborostyán által sűrűn benőtt falon nem lelünk mást, csak barlangi rajzokat.
- Szerinted ez lesz az átjáró? - érdeklődöm meg, miközben próbálok rálelni, mi lehet a nyitja, ha ugyan van neki. De ha ez a keresett átjáró, akkor lennie kell. Leányom közelebb invitál a rajzokhoz, melyek aztán egyértelmű üzenetet tárnak fel a szemeink előtt. Két lehetőségünk van, a falon keresztül átjutni, vagy a vízen keresztül.
- Na még mit nem! Nem tudok úszni és a múltkori kis kalandom során Callummel majdnem megfulladtam, mert szerencsétlen helyzetbe kerültem. Elég volt a vízből. - vetem el máris ezt az opciót, ám Averie úgy dönt, ő mégis körülnéz odalent.
- Ne aggódjak? És mi van, ha valami föld alatti mutáns szörny izé lapul a tó mélyén? Hogyan mentelek ki onnan??? - de meg se hallja a szónoklatom második felét, már ugrik is. Nem hiszem el, hogy mindig a saját feje után megy! Mérgesen dobbantok egyet, majd kifújom a levegőt, megrázom a fejem és visszafordulok a fal felé. Kell itt lennie valami megoldásnak. De minek? Tüzetesebben megvizsgálom a falat. Ha nem fogantyú vagy mélyedés nyitja, talán mágia? Próbáljam ki a vérmágiát talán? Vagy szómágiát?
- Semmi gond, ne idegeskedj emiatt, mindjárt megoldom. - kacsintok rá, majd csettintek egyet és ujjaim között apró lángocska tűnik fel. Kicsit felerősítem, a tenyerembe veszem, így teremtek magunknak fényforrást, ám miközben ezzel foglalatoskodom, nem veszem észre, mihez simul hozzá a kézfejem, így hirtelen apró, szúró érzést érzek, mintha valami megcsipkedte volna.
- Aucs! - sikkantok fel, kiráz a hideg is tőle, de nem kapom oda a másik kezem, mert épp a kis tűzlabdával zsonglőrködöm. Ehelyett közelebb fordítom a fényhez, akkor látom csak, hogy kiütésszerű vörös folt jelent meg rajta. A fal felé fordulok a fényforrással a tenyeremben, akkor látom csak a vörös növényzetet, mely borostyánként fut végig a falon.
- Ne aggódj, megleszek, nem történt nagy baj. - nyugtatom meg aggódó leányom, de gondolatban máris kap egy nagy pirospontot, hogy eltávolodott a vörös levelektől.
- Hmm. Érdekes. Ez a növény hivatalosan már kihaltnak számít, legalábbis ha az, amire gondolok. Csípős futóka vagy ahogy klánomban nevezték az ősidőkben, vérborostyán. Elődeim előszeretettel zárták egy ilyennel körbefuttatott kis kalitkába legyőzött ellenségeiket vallatás előtt. Jesszusom, de éget és viszket! Már értem, miért volt ez hatásos módszer. - húzom el ajkaimat, és nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne vakarjam meg.
- Ha megvakarod, csak rosszabb lesz, a kiütés szétterjedhet az egész testeden. Voltak, akik levakarták magukról a bőrüket is. De állítólag a hideg víz hatásos a csalánkiütések ellen. Azzal öntötték nyakon a foglyokat, miután színt vallottak. - magyarázom leányomnak, majd kelletlenül, de visszasétálok a tóhoz és a sötéten hullámzó vizet kémlelem. A kis tűzgombócot megfojtom, majd hatalmasat sóhajtva letérdelek a víz elé és kelletlenül mártom a sötét és jeges vízbe a karomat. Csak reménykedem abban, semmi sem harapja vagy tép le. Amint érzem, hogy az égő, viszkető érzés alábbhagyott, kihúzom és ismét tűzlabdát formálok, hogy körbe kémlelhessünk a szentély bejáratát keresve. De a vérborostyán által sűrűn benőtt falon nem lelünk mást, csak barlangi rajzokat.
- Szerinted ez lesz az átjáró? - érdeklődöm meg, miközben próbálok rálelni, mi lehet a nyitja, ha ugyan van neki. De ha ez a keresett átjáró, akkor lennie kell. Leányom közelebb invitál a rajzokhoz, melyek aztán egyértelmű üzenetet tárnak fel a szemeink előtt. Két lehetőségünk van, a falon keresztül átjutni, vagy a vízen keresztül.
- Na még mit nem! Nem tudok úszni és a múltkori kis kalandom során Callummel majdnem megfulladtam, mert szerencsétlen helyzetbe kerültem. Elég volt a vízből. - vetem el máris ezt az opciót, ám Averie úgy dönt, ő mégis körülnéz odalent.
- Ne aggódjak? És mi van, ha valami föld alatti mutáns szörny izé lapul a tó mélyén? Hogyan mentelek ki onnan??? - de meg se hallja a szónoklatom második felét, már ugrik is. Nem hiszem el, hogy mindig a saját feje után megy! Mérgesen dobbantok egyet, majd kifújom a levegőt, megrázom a fejem és visszafordulok a fal felé. Kell itt lennie valami megoldásnak. De minek? Tüzetesebben megvizsgálom a falat. Ha nem fogantyú vagy mélyedés nyitja, talán mágia? Próbáljam ki a vérmágiát talán? Vagy szómágiát?
- on 2024-03-25, 19:39
- Itt található: Délvidék
- Téma: Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
- Hozzászólások: 11
- Megtekintés: 295
Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
Remnak ébredése
Averie & Azalea
Nem értem leányom hirtelen és szó szerinti kirohanását. Hát hova fut az ég szerelmére? Most futhatok én is utána. Chhh...Kifújom a levegőt és bár semmilyen porcikám sem kívánja, hogy a sivatagban ennyire megerőltessem magam, mégis leányom után sprintelek, mielőtt még elveszíteném szem elől. Igyekszem beérni őt, de eszeveszett módjára szalad, mint valami hosszútávfutó. Már majdhogynem sípol a tüdőm, mikor végre beérem és a két térdemen támaszkodva állok meg, nagy levegőket véve a forró sivatagi levegőből. Csodás!
- Beléd...megh...mih...üthött? - lihegem és közben igyekszem nem kiköpni a tüdőmet a szavakkal együtt. Gyorsan megválaszolja a kérdésem, a megérzései hozták ide, pont erre a pontra. Körbenézek, míg a szem ellát csak homok, homok és még több homok. Mivel a nap még magasan az égen jár és jó pár óránk maradt az éj beköszöntéig, egy mágikus sátrat verek a bucka hátán, ahol ácsorgunk, amiben kényelmesen el tudunk ücsörögni, míg beköszönt az est. Míg én egy szőlőfürtöt eszegetek, ő kíváncsiskodni kezd, méghozzá Manzo kilétéről. Egyszer sem hoztam még szóba előtte és megvolt rá a jó okom, de most már úgy vélem, beszélhetek róla.
- Almanzo az én bizalmasom, klánom tanácsosa. Előtte a papa klántanácsosa volt, szóval sok mindent tud. Santiagoról is. Ő az egyik legmegbízhatóbb és leghűségesebb személy, akit ismerek. Igazából már gyerekkorom óta ismerem, a legjobb barátnőm fivére. - rántom le a leplet a férfiról, aki a mai napig megdobogtatja a szívem. Ezt viszont most még megtatom magamnak, meg azt is, hogy ő volt az életemben az első férfi. Az első, akit szerettem és az első, akivel lefeküdtem. Az idő hamar eltelik egy kis trécselés közepette, ahogy eltűnik a nap az égen és a hold veszi át a fényadó szerepet, úgy válik egyre hidegebbé a levegő is. A mágikus sátrat seperc alatt megbontom, felveszek egy dzsekit is, úgy várakozom, hogy megpillanthassam végre a szentély bejáratát. A holdfogyatkozás kezdetét is veszi és a homok vöröslő tengerré válik a szemeink előtt. De nem sokáig tudunk gyönyörködni a látványában, mert amint a vöröses szín a lábunk alá vetül, megindul a homok a talpam alatt. Jesszus! Nem tetszik nekem, hogy süllyedni kezdek, elkap a pánik, hisz megfulladni mégegyszer nem kívánok, elég volt az a két ominózus eset.
- Averie! - szorítom meg leányom kezét bátorítóan, mintha az ég világon semmi gond sem lenne, ám belül én is rettegek. Elég veszélyes a jóslat beteljesítése, már a ládanyitás sem volt zökkenőmentes. Akkor ez miért is lenne könnyű feladat? A következő pillanatban aztán mindketten zuhanni kezdünk, így kénytelen vagyok elengedni őt. Úgy érzem, egy örökkévalóságig zuhanok a sötét semmiben, nem tudom, mikor és hogyan érek földet, de kezdem azt hinni, egészen a Pokolba pottyanunk bele. De nem, csak egy cserje az, amire szépen ráesek, ez felfogja az ütést, apró kis karcolásokkal megúszom. Próbálok kecsesen kikászálódni a bozótosból, kiköpve a számba került levelet, de még a hajamba ragadt kis botokat és leveleket se tudom kisöpörni, mert látom, hogy leányom teste egy tóba csobban. Azonnal a segítségére sietek, bár úszni továbbra sem tudok és fogalmam sincs, milyen mély a víz. Torkomban dobogó szívvel mászom fel az egyik szikladarabra, de szerencsére látom, hogy fehér ujjaival a szikla peremére szorítanak.
- Itt vagyok kincsem! - nyújtom felé a kezem és felsegítem a sziklára. Amintkint van a vízből, magamhoz ölelem és szembogaraimmal végigpásztázom rajta.
- Nem esett bajod? - érdeklődöm meg, mert elég gyérek a fények, alig látok valamit.
- Először is, kellene valami fényforrás. Másodszor...szerinted ez már maga a szentély lehet vagy még azt is meg kell keresnünk? - érdeklődöm meg, mert ezek a föld alatti alagút és barlangrendszerek már lassan az idegeimen kezdenek táncolni. Csak ne öntsön el bennünket a víz, mert akkor nem tudom megmenteni magunkat. Kudarcot pedig nem szívesen vallanék, ha már idáig eljutottam.
- Beléd...megh...mih...üthött? - lihegem és közben igyekszem nem kiköpni a tüdőmet a szavakkal együtt. Gyorsan megválaszolja a kérdésem, a megérzései hozták ide, pont erre a pontra. Körbenézek, míg a szem ellát csak homok, homok és még több homok. Mivel a nap még magasan az égen jár és jó pár óránk maradt az éj beköszöntéig, egy mágikus sátrat verek a bucka hátán, ahol ácsorgunk, amiben kényelmesen el tudunk ücsörögni, míg beköszönt az est. Míg én egy szőlőfürtöt eszegetek, ő kíváncsiskodni kezd, méghozzá Manzo kilétéről. Egyszer sem hoztam még szóba előtte és megvolt rá a jó okom, de most már úgy vélem, beszélhetek róla.
- Almanzo az én bizalmasom, klánom tanácsosa. Előtte a papa klántanácsosa volt, szóval sok mindent tud. Santiagoról is. Ő az egyik legmegbízhatóbb és leghűségesebb személy, akit ismerek. Igazából már gyerekkorom óta ismerem, a legjobb barátnőm fivére. - rántom le a leplet a férfiról, aki a mai napig megdobogtatja a szívem. Ezt viszont most még megtatom magamnak, meg azt is, hogy ő volt az életemben az első férfi. Az első, akit szerettem és az első, akivel lefeküdtem. Az idő hamar eltelik egy kis trécselés közepette, ahogy eltűnik a nap az égen és a hold veszi át a fényadó szerepet, úgy válik egyre hidegebbé a levegő is. A mágikus sátrat seperc alatt megbontom, felveszek egy dzsekit is, úgy várakozom, hogy megpillanthassam végre a szentély bejáratát. A holdfogyatkozás kezdetét is veszi és a homok vöröslő tengerré válik a szemeink előtt. De nem sokáig tudunk gyönyörködni a látványában, mert amint a vöröses szín a lábunk alá vetül, megindul a homok a talpam alatt. Jesszus! Nem tetszik nekem, hogy süllyedni kezdek, elkap a pánik, hisz megfulladni mégegyszer nem kívánok, elég volt az a két ominózus eset.
- Averie! - szorítom meg leányom kezét bátorítóan, mintha az ég világon semmi gond sem lenne, ám belül én is rettegek. Elég veszélyes a jóslat beteljesítése, már a ládanyitás sem volt zökkenőmentes. Akkor ez miért is lenne könnyű feladat? A következő pillanatban aztán mindketten zuhanni kezdünk, így kénytelen vagyok elengedni őt. Úgy érzem, egy örökkévalóságig zuhanok a sötét semmiben, nem tudom, mikor és hogyan érek földet, de kezdem azt hinni, egészen a Pokolba pottyanunk bele. De nem, csak egy cserje az, amire szépen ráesek, ez felfogja az ütést, apró kis karcolásokkal megúszom. Próbálok kecsesen kikászálódni a bozótosból, kiköpve a számba került levelet, de még a hajamba ragadt kis botokat és leveleket se tudom kisöpörni, mert látom, hogy leányom teste egy tóba csobban. Azonnal a segítségére sietek, bár úszni továbbra sem tudok és fogalmam sincs, milyen mély a víz. Torkomban dobogó szívvel mászom fel az egyik szikladarabra, de szerencsére látom, hogy fehér ujjaival a szikla peremére szorítanak.
- Itt vagyok kincsem! - nyújtom felé a kezem és felsegítem a sziklára. Amintkint van a vízből, magamhoz ölelem és szembogaraimmal végigpásztázom rajta.
- Nem esett bajod? - érdeklődöm meg, mert elég gyérek a fények, alig látok valamit.
- Először is, kellene valami fényforrás. Másodszor...szerinted ez már maga a szentély lehet vagy még azt is meg kell keresnünk? - érdeklődöm meg, mert ezek a föld alatti alagút és barlangrendszerek már lassan az idegeimen kezdenek táncolni. Csak ne öntsön el bennünket a víz, mert akkor nem tudom megmenteni magunkat. Kudarcot pedig nem szívesen vallanék, ha már idáig eljutottam.
- on 2024-02-26, 18:33
- Itt található: Délvidék
- Téma: Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
- Hozzászólások: 11
- Megtekintés: 295
Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
Remnak ébredése
Averie & Azalea
2005 decembere
A decemberi újhold egy új jóslatot is hozott a számunkra. Éppen lefekvéshez készülődtem, és az ablakhoz léptem, hogy elhúzhassam a súlyos függönyt, mikor a hold fénye körberagyogta a szobát kékesfehéres derengésbe vonva az egész szobámat. Mira ijedten nyüszített fel. A szemeim hirtelen fennakadtak, a testem pedig megmeredt, mint egy szobor, nem tudtam megmozdítani, mintha paralízisbe kerültem volna. Senkinek sem kívánom azt az érzést. Még egy sikolyt sem tudtam hallatni, mert egy hang sem jött ki a torkomon. A hold fénye szinte elvakított, én pedig nem bírtam lehunyni a pilláim, szemeim színe azúrszínt öltöttek, ahogy a hajam színe veszített ébenségéből, mintha kicsit kiszívta volna a nap. Manzo rontott be a következő pillanatban és a karjaiba kapott, hogy el ne szédüljek, de én már valahol máshol jártam. Ijedt arcát már nem láttam kéklő szembogaraimon keresztül. Mert suttogást hallottam a távolból. A suttogás aztán egyre erőteljesebbé vált. Hangom visszhangozta az idegen hangját.- Az azúrnő, aki erejével feléleszti mások erejét, nyitja meg az utat egy föld alatti szentélyhez, ahol Remnak, a Kék veszedelem csontjai nyugszanak. Hogy rátaláljon nyughelyére, útja idegen vidékre vezet, ahol boszorkányléptek ritkán járnak, mert homok borít mindent míg a szem ellát, a levegő fojtó, a nap sugarai perzselőek. A szentély bejárata viszont csak akkor tárul fel, mikor a Nap nyugovóra tér és a Hold a Föld árnyékába lép vöröslő fényével. - pár percig még ugyanezt a szöveget ismételtem, majd ahogy jött, úgy el is múlt az egész, a tüdőmből kiszakadt a levegő, a szemeim pedig ismét mohazöld színben pompáztak. Viszont a hajam. Az világosbarnás maradt.
- Mi történt? - kapaszkodtam ijedten Manzo gallérjába, ő pedig meglepetten pislogott rám, de elmesélte, mit is hajtogattam egyre csak ebben a kótyagos állapotban. Így történt, hogy megtudta, én is az azúrhold szülötte vagyok. El kellett neki mondanom, nem lett volna értelme tovább titkolni előtte, főleg, hogy szükségem van a segítségére. A sárkányos jóslatról is beszéltem neki. Együtt elkezdtünk kutakodni a helyet illetően, de csak annyit sikerült kiderítenünk, hogy valahol Délvidék környékén lehet, hisz ott adottak a körülmények. A sivatag tele van homokkal, meg perzselő forrósággal. Már előre utáltam, hogy nekem oda el kell mennem, de kötelességem a jóslatot beteljesíteni. Remnak, a Kék veszedelem csontjai ott lapulnak, az idő pedig véges. Mindennek klappolnia kell, hogy feléleszthessük azt a sárkányt. De míg nem tudtam pontos hellyel szolgálni, addig nem akartam szólni róla a többieknek. Ám Averie, mintha gondolat olvasó lett volna. Megálmodta a helyet, így őt is bevettük a kutatásba, három szem többet lát alapon. Végül ráleltünk egy tekercsre, mely Velenher del Sáchár pontos helyét jelöli , illetve arra is rádöbbentünk, hogy a következő holdfogyatkozás idején fogjuk csak látni a szentély bejáratát. Utánanéztünk, mikor lesz a következő holdfogyatkozás, jövő év márciusának elején.
A hajam színe valami furcsa oknál fogva napról napra világosabb lett, ezt nagyon nehéz lett volna mások előtt eltitkolnom, így parókát húztam és csak akkor vettem le, ha épp azok társaságában voltam, akik tudnak arról, ki vagyok és mi a sorsom. Mert biztos vagyok benne, a hajam színének változása is köze lehet a jóslathoz. Ami még ennél is érdekesebb, és amiről csak leányomnak és Manzonak meséltem, hogy minden egyes nappal egyre energikusabbnak és erőteljesebbnek érzem magam. Mintha a Hold éjjelente feltöltene. Félelmetes ez az egész.
2006 márciusa
Ma van az újév harmadik havának tizennegyedik napja. Már hajnalok hajnalán elindulunk leányommal négy keréken, hogy beteljesítsük a jóslatunkat. Remnakot fel kell ébreszteni. A hajam színe már olyan tejfelszőke, hogyha még egy napot várnánk, talán elfehéredne és úgy néznék ki, mint egy öregasszony. A tükörbe nézve nem is nagyon tetszett ez a változás. - Nem sápaszt ez a szín? Szerinted ez már így marad? - teszem fel neki a kérdést, mielőtt még elszenderülne. Bennem túlteng az adrenalin, abszolút nem érzem magam fáradtnak annak ellenére sem, hogy szinte le sem hunytam a pilláim éjszaka, annyira izgatott voltam az utazás miatt. Direkt olyan cuccokat pakoltam be a sporttáskába, mely egy sivatagi túrához megfelelő, a hajamat is befontam, hogy ne legyen útban, úgy nézek ki kábé, mint Lara Croft. Amint forrósodni kezd a levegő körülöttünk, felhúzom az ablakot és bekapcsolom a légkondit is. Ám van olyan terep, ahol már az én kocsimat sem tudjuk használni, így lovakat kölcsönzünk és úgy ügetünk tovább. Előtte azonban bebugyolálom magunkat egy kendőbe és bekenem az arcunkat 50 faktoros naptejjel. Mindketten érzékeny bőrűek vagyunk és jóslat ide vagy oda, egyikőnknek sem tesz jót az erős UV sugárzás. Engem annyira hajt az adrenalin, hogy minden kellemetlenséget egy legyőzendő akadályként fogok fel és új teperek a homokban, mintha csak ide születtem volna. Csak akkor térek kicsit magamhoz, mikor meghallom leányom nyűgös nyafogását.
- Ki kell bírnunk Averie. Nemsokára odaérünk. Addig is igyál ebből. - nyújtok át felé egy kis üvegcsét, melyben energizáló főzet van. Megállunk, hogy igyon, aztán oltsa a szomját, közben én is megteszem, mert érzem, hogy kezd kicserepesedni a szám. Pillanatokon belül leányom arca elfehéredik, aztán a szél is feltámad. Az egyik karom a szemem elé kapom, a másiikkal Averiet próbálom elérni, aki már nincs is ott előttem, csak a hangját hallom a távolból.
- Averie! - szólítom a nevét, de már látom a lankákon szalad lefelé, én pedig nyüsszögős sóhajjal kezdek utána futni, hogy beérjem őt. Már csak ez hiányzott!
- Várj már meg leányom! - kiáltok utána, hátha megáll, de nem teszi...
- on 2024-02-11, 19:34
- Itt található: Délvidék
- Téma: Sárkánykaland II. - Remnak ébredése
- Hozzászólások: 11
- Megtekintés: 295
A Morte klánház
Egy éjszaka a Morte házban
Averie & Azalea
Bosszantó, hogy Santiago ennyire kitartó. Tisztában vagyok az értékeimmel, de ez a ragaszkodása azért már túlzás. Terhesnek, nyomasztónak érzem a jelenlétét annak fényében, amiket tudok róla. A családja sem szent, de hamarosan lesz miért izzadnia a Morteknak. Nem fogják megúszni szárazon, vagy ne legyen a nevem Azalea Mordwin! A bosszú édes lesz, de nem iszom előre a medve bőrére, nehogy aztán megüssem a bokám. Mert most mi is tilosban járunk leányommal. Elég veszélyes dologra vállalkoztunk, de ez egy szükséges rossz, amin túl kell esnünk. Még több bizonyítékot össze kell szednünk Santiago ellen, mert bizonyítékok nélkül nem sok esélyünk van ellene. Bármeddig képes vagyok elmenni azért, hogy megbosszuljam a papa halálát!
Lent a pince félhomályában elég sokkoló felismerés ér bennünket a következő percekben. Egy rám kísértetiesen hasonlító nő portréjáról hullik le a lepel, akiről kiderül, hogy hajdanán Santiago felesége volt. Hirtelen minden világossá válik a számomra, miért akar ennyire maga mellett tudni az átkos főboszorkány. A halott nejére emlékeztetem. Közben Averie egy másik képről is lerántja a leplet, melyről Santiago évszázadokkal ezelőtti képe néz vissza ránk.
- Akkoriban még lehetett lelke. Az évszázadok kiölték belőle. Vagy csak elhagyta a loboncával együtt. - húzom el a szám egy sóhaj kíséretében. Nem abba a helyiségbe sétáltunk be, ahová Rie szerette volna, így tovább is lépünk. Csak annyira volt jó betérni ide, hogy megtudtam Santiago abnormális vonzódásának okát irányomba. Talán ez még hasznomra is válhat a későbbiekben. Egy apró, ördögi mosolyt villantok, miközben követem leányom a másik helyiségbe. Amint átlépjük a küszöböt, megtudom tőle, hogy most már jó helyen járunk. Itt lapul a sárkány csontváza, melyet Santiago vissza akar hozatni vele a halálból. Kíváncsian követem Averiet a csarnok hátulja felé, közben minden idegszálam megfeszül, nincsenek jó érzéseim. Hatalmasra kerekednek mandula vágású szemeim, mikor elrántja a függönyt és meglátom a szinte egyben, és elég jó állapotban lévő csontvázat. Ez hatalmas! Mivel soha sem láttam még sárkányt, csak elképzelni tudtam, mekkorák lehetnek, de a szárnyas bika ehhez képest kismiska volt. Lúdbőrözni kezd a két karom, egyikkel átölelem a másikat és simogatni kezdem, hogy elmúljon a hidegrázás.
- Még holtában is vészjósló. Milyen lehet, ha életben, ereje teljében van? - suttogom magam elé, majd végigsimítok leányom vállain, mikor meglátom, hogy könnyek szöknek szemeibe a látványtól.
- Ez a sárkány...nem fog feléledni! Ha rajtam múlik, biztos nem. - ölelem magamhoz és lágy csókot lehelek a homlokára. Kérdésére bólintok.
- Igen, tudni szeretném, mivel állnánk szemben. - felelem hezitálás nélkül, bár Averie reakciójából leszűrtem, hogy nagyon veszélyes lehetett ez az állat egykoron és van egy sanda gyanúm, ha újra életre kelne se lenne kevésbé veszélyes.
Lent a pince félhomályában elég sokkoló felismerés ér bennünket a következő percekben. Egy rám kísértetiesen hasonlító nő portréjáról hullik le a lepel, akiről kiderül, hogy hajdanán Santiago felesége volt. Hirtelen minden világossá válik a számomra, miért akar ennyire maga mellett tudni az átkos főboszorkány. A halott nejére emlékeztetem. Közben Averie egy másik képről is lerántja a leplet, melyről Santiago évszázadokkal ezelőtti képe néz vissza ránk.
- Akkoriban még lehetett lelke. Az évszázadok kiölték belőle. Vagy csak elhagyta a loboncával együtt. - húzom el a szám egy sóhaj kíséretében. Nem abba a helyiségbe sétáltunk be, ahová Rie szerette volna, így tovább is lépünk. Csak annyira volt jó betérni ide, hogy megtudtam Santiago abnormális vonzódásának okát irányomba. Talán ez még hasznomra is válhat a későbbiekben. Egy apró, ördögi mosolyt villantok, miközben követem leányom a másik helyiségbe. Amint átlépjük a küszöböt, megtudom tőle, hogy most már jó helyen járunk. Itt lapul a sárkány csontváza, melyet Santiago vissza akar hozatni vele a halálból. Kíváncsian követem Averiet a csarnok hátulja felé, közben minden idegszálam megfeszül, nincsenek jó érzéseim. Hatalmasra kerekednek mandula vágású szemeim, mikor elrántja a függönyt és meglátom a szinte egyben, és elég jó állapotban lévő csontvázat. Ez hatalmas! Mivel soha sem láttam még sárkányt, csak elképzelni tudtam, mekkorák lehetnek, de a szárnyas bika ehhez képest kismiska volt. Lúdbőrözni kezd a két karom, egyikkel átölelem a másikat és simogatni kezdem, hogy elmúljon a hidegrázás.
- Még holtában is vészjósló. Milyen lehet, ha életben, ereje teljében van? - suttogom magam elé, majd végigsimítok leányom vállain, mikor meglátom, hogy könnyek szöknek szemeibe a látványtól.
- Ez a sárkány...nem fog feléledni! Ha rajtam múlik, biztos nem. - ölelem magamhoz és lágy csókot lehelek a homlokára. Kérdésére bólintok.
- Igen, tudni szeretném, mivel állnánk szemben. - felelem hezitálás nélkül, bár Averie reakciójából leszűrtem, hogy nagyon veszélyes lehetett ez az állat egykoron és van egy sanda gyanúm, ha újra életre kelne se lenne kevésbé veszélyes.
- on 2023-12-27, 23:47
- Itt található: Boszorkányvölgy
- Téma: A Morte klánház
- Hozzászólások: 10
- Megtekintés: 196
A Morte klánház
Averie
Azalea
Egy éjszaka a Morte házban
Santiago összevissza hablatyol már mindenfélét arról, hogy a királynőjévé akar tenni engem. Azt eddig is tudtam, hogy ő akar Boszorkányföld egyeduralkodója lenni, de azért erre nem számítottam. Nem értem, miért ostromol ilyen kitartóan engem már évszázadok óta. Egy pillanatig sem hiszem, hogy ez szerelem volna a részéről. Saját magán kívül nem hiszem, hogy képes lenne bárki mást szeretni. Ugyanolyan, mint mindenki más, aki csak meg akarja kapni a testem. Sóhajtva vonom ki magam az öleléséből, miután végre hat a nagyi keveréke, ő pedig egy székbe zuttyan.
- Méghogy a királynője. Chhh. - húzom el a számat csípőre tett kézzel, míg nézem, mit csinál leányom. Ajkaim édes mosolyra húzódnak.
- Szóval szellemeskedünk. Nem bánom. - fogom ujjaim közé a fiolát, széthúzom ajkaimat és a nyelvem hegyére cseppentek kettőt. Ezután indulunk el. Akkorát rúg leányom az erkélyajtóba, ami hangosan csapódik be, hogy majdnem tokostól kiesik. Van ám benne spiritusz, jegyzem meg magamban, mielőtt szlalomozni kezdünk a tömegen keresztül ügyelve arra, hogy senkibe se ütközzünk bele. Az első akadályon túl is jutunk, a csigalépcső alján lévő örök sem szúrnak ki bennünket, pedig ők aztán minden eshetőségre is fel vannak készítve. De a parti hevében talán ők is leeresztettek kicsit. Hiszen kinek is jutna eszébe és egyáltalán kinek állna érdekében lemenni Santiago pincéjébe? Mondjuk annak a részeges srácnak, aki irányt tévesztve legurul a lépcsőkön, így még jobban el is vonja az őrök figyelmét és mi kényelmesen tovább tudunk haladni leányommal. A szerencse jelenleg mellettünk áll, de tudom, mennyire forgandó, így nem örvendek, hanem minden egyes lépésemre nagyon odafigyelek. Követem leányom a nyirkosm kanyargós folyosón. Három ajtóra mutogat, valamelyik ajtó mögött ott lapulnak Santiago mocskos kis titkai.
- Na de melyik? Azt is megjelölted? - súgom oda neki nagyon halkan. Amennyiben igen, könnyű lesz kinyitni, de ha mégsem, akkor csak a megérzésünkre hallgathatunk. Nekem elég jók a női megérzéseim, így rámutatok egyre, amennyiben nem sikerül visszaemlékeznie a pontos ajtóra. Amint megleltük az ajtót, belépünk a sötét és nyirkos helyiségbe. Kiráz a hideg is, amint átlépem a küszöböt. Fényt gyújtok a sötétségben elemi képességemmel és elkezdek körbenézni, de valamiért folyamatosan ráz a hideg.
- Rossz érzésem van Averie. - súgom halkan, miközben tekintetem ide-oda fordítom a helyiségben. Véletlenül neki is megyek valaminek, amit egy hatalmas lepel takar. A poros lepel véletlenül le is hull a trárgyról, és miután eloszlik a porfelhő, egy óriási, aranykeretbe foglalt portrékép tárul a szemeink elé, amiről egy rám kísértetiesen hasonlító nő mosolyog vissza. Mindkét szemem hatalmasra kerekedik, az egész testem lúdbőrözni kezd. Az világos, hogy a kép elég régi, vénebb lehet, mint én magam, így nem lehetek én rajta. És mégis, a hasonlóság elég szembetűnő, még a vak is látná.
- Ez...ez lehetetlen. - suttogom megilletődve, majd a kép aljára pillantok, ahol meglátok egy poros kis táblácskát. Leguggolok, és letörölve a port végre olvashatóvá válik számomra a név.
- Eloise Morte, circa 1745. Ez még a születésem előtt készült. Talán...ő volt a felesége? - pillantok rá Averiere, mert ez mindent megmagyarázna. Hogy Santiago miért akar ennyire maga mellett tudni, miért ostromol azóta, hogy nővé értem.
- Őt látja bennem. - szalad ki a felismerés ajkaim közül. A halott feleségét látja bennem, ahogy először én is Conellt láttam Callumba...
- Méghogy a királynője. Chhh. - húzom el a számat csípőre tett kézzel, míg nézem, mit csinál leányom. Ajkaim édes mosolyra húzódnak.
- Szóval szellemeskedünk. Nem bánom. - fogom ujjaim közé a fiolát, széthúzom ajkaimat és a nyelvem hegyére cseppentek kettőt. Ezután indulunk el. Akkorát rúg leányom az erkélyajtóba, ami hangosan csapódik be, hogy majdnem tokostól kiesik. Van ám benne spiritusz, jegyzem meg magamban, mielőtt szlalomozni kezdünk a tömegen keresztül ügyelve arra, hogy senkibe se ütközzünk bele. Az első akadályon túl is jutunk, a csigalépcső alján lévő örök sem szúrnak ki bennünket, pedig ők aztán minden eshetőségre is fel vannak készítve. De a parti hevében talán ők is leeresztettek kicsit. Hiszen kinek is jutna eszébe és egyáltalán kinek állna érdekében lemenni Santiago pincéjébe? Mondjuk annak a részeges srácnak, aki irányt tévesztve legurul a lépcsőkön, így még jobban el is vonja az őrök figyelmét és mi kényelmesen tovább tudunk haladni leányommal. A szerencse jelenleg mellettünk áll, de tudom, mennyire forgandó, így nem örvendek, hanem minden egyes lépésemre nagyon odafigyelek. Követem leányom a nyirkosm kanyargós folyosón. Három ajtóra mutogat, valamelyik ajtó mögött ott lapulnak Santiago mocskos kis titkai.
- Na de melyik? Azt is megjelölted? - súgom oda neki nagyon halkan. Amennyiben igen, könnyű lesz kinyitni, de ha mégsem, akkor csak a megérzésünkre hallgathatunk. Nekem elég jók a női megérzéseim, így rámutatok egyre, amennyiben nem sikerül visszaemlékeznie a pontos ajtóra. Amint megleltük az ajtót, belépünk a sötét és nyirkos helyiségbe. Kiráz a hideg is, amint átlépem a küszöböt. Fényt gyújtok a sötétségben elemi képességemmel és elkezdek körbenézni, de valamiért folyamatosan ráz a hideg.
- Rossz érzésem van Averie. - súgom halkan, miközben tekintetem ide-oda fordítom a helyiségben. Véletlenül neki is megyek valaminek, amit egy hatalmas lepel takar. A poros lepel véletlenül le is hull a trárgyról, és miután eloszlik a porfelhő, egy óriási, aranykeretbe foglalt portrékép tárul a szemeink elé, amiről egy rám kísértetiesen hasonlító nő mosolyog vissza. Mindkét szemem hatalmasra kerekedik, az egész testem lúdbőrözni kezd. Az világos, hogy a kép elég régi, vénebb lehet, mint én magam, így nem lehetek én rajta. És mégis, a hasonlóság elég szembetűnő, még a vak is látná.
- Ez...ez lehetetlen. - suttogom megilletődve, majd a kép aljára pillantok, ahol meglátok egy poros kis táblácskát. Leguggolok, és letörölve a port végre olvashatóvá válik számomra a név.
- Eloise Morte, circa 1745. Ez még a születésem előtt készült. Talán...ő volt a felesége? - pillantok rá Averiere, mert ez mindent megmagyarázna. Hogy Santiago miért akar ennyire maga mellett tudni, miért ostromol azóta, hogy nővé értem.
- Őt látja bennem. - szalad ki a felismerés ajkaim közül. A halott feleségét látja bennem, ahogy először én is Conellt láttam Callumba...
- on 2023-11-26, 12:58
- Itt található: Boszorkányvölgy
- Téma: A Morte klánház
- Hozzászólások: 10
- Megtekintés: 196
A Morte klánház
Averie
Azalea
Egy éjszaka a Morte házban
Legszívesebben letörölném Santiago bájgúnár arcáról azt a tenyérbemászó vigyort, de moderálnom kell magam, elvégre nem tudok semmiről sem. A tudatlanság pedig áldás, szokták mondani. Jelen esetben a tudatlanság álcája az áldás, nagy bajban lennék szerintem, ha kiderülne, mennyi mindent is tudok róla. És reményeim szerint ma éjjel még többet is megtudok. Kezdetét is veszi a játszma, miután átadtuk Santi ajándékát. Táncba invitálom őt, és leányommal jól ki is fárasztjuk. Lételemem a tánc már gyerekkorom óta, ebben nőttem fel, a Mordwinok igen táncos lábú, mulatozó népség, így nem esik nehezemre jó kedvet erőltetni az arcomra, magától jön. Hol Averie táncol vele, hol én, a tüzes latin muzsikára úgy mozog a testem, mint egy kígyónak, hajlongok kecsesen, nehéz dolga a velünk, mivel Averie is profi táncos. Néhányan nyomulni kezdenek, de rájuk se hederítek, amúgy sem mernek hozzám érni, mert elég az is, ha Santiago rájuk néz, a tekintete igencsak beszédes. Azt üzeni, ez a két nő az én felségterületem, ha hozzájuk érsz, véged van. Persze sikerül kellőképp kifárasztani, bár nekem ez meg se kottyan, mert kitartó tudok lenni sok mindenben, így a táncban is, viszont Santiago homloka már gyöngyözik és a torka is porzik egy kis itókáért. Ráadásul ez a tömény izzadtságszag, ami beült a terembe, piszkálni kezdi finomságra hangolt, érzékeny orromat.
- Hozok valami frissítőt. - kacsintok rájuk. Ez is a terv része. Míg ők kivonulnak kettecskén az erkélyre levegőzni, addig felkapok egy üveg strigapálinkát, kitöltöm három kis pohárba, és háttal állva a táncoló tömegnek, felpattintom a Mordwin pecsétgyűrűm tetejét, amiben egy, a nagyi által kevert erősen bódító és altató por van. Színtelen, szagtalan, íztelen, így nem fogja érezni a szarházi. Ráadásul magas alkohol tartalom mellett hamarabb felszívódik és beüt. Belecsempészem a Santiagonak szánt italba, majd felnyalábolom a poharakat és a csípőmet rázva szambázom ki az erkélyre.
- Bocsánat, hogy megzavarom itt elmélyült beszélgetéseteket, de megjött a frissítő. - kacagom fel vidáman. Átnyújtom Santinak a meglepetés italt egy kacsintás kíséretében, majd aprót biccentek leányom felé, és ő is kap egy kupicát.
- Egészségünkre! - emelem meg a poharam, majd lehajtom az erős és maró nedűt. Csak egy kicsit remeg bele az arcom, nem vagyok oda a férfias italokért. De megiszom, ha kell és a cél szentesíti az eszközt.
- Jó is, hogy jöttél Azalea, mert téged is érint, amit most mondani fogok. - húz közelebb magához átkarolva a derekam, így kénytelen vagyok elviselni a közelségét. Nem mutatok ki semmiféle ellenérzést, pedig a gyomrom egymás után kettőt is fordul, mikor végigsimít az oldalamon. Ezúttal hagyom, hagy élje ki magát, figyelek rá, ahogy a terveiről meg a dicső jövőről beszél hozzátéve, reméli, én is mellette leszek. Valamit még hozzátenne, miért akar maga mellett tudni, de a szavai egyre zavarosabbak. Valami feleség is elhangzik a szájából, de közben folyamatosan ásít. Kezd hatni a nagyi féle csodapor.
- Elnézéseteket kérem. - ereszt el végre engem, ami megnyugtatással tölt el.
- Le kell....- botorkál hátra. - üljek kicsit. - zuhan bele az egyik székbe, és a következő pillanatban már jó nagyokat horkant. Keresztbe font karokkal sétálok közelebb hozzá, majd odahajolok a mellkasához.
- Santiagoooo, hallasz? Ébren vagy? - érdeklődöm meg halkan, de feleletképp csak egy horkantást kapok.
- Azt hiszem, mehetünk. - fordulok leányom felé fülig érő mosollyal, miközben összecsapom a két tenyerem, majd elindulok a nyomában, hagyom hogy vezessen, mert ő tudja, merre kell menni. Kézen fogom, nem szeretném, ha elsodorna bennünket egymástól a hullámzó tömeg.
- Hozok valami frissítőt. - kacsintok rájuk. Ez is a terv része. Míg ők kivonulnak kettecskén az erkélyre levegőzni, addig felkapok egy üveg strigapálinkát, kitöltöm három kis pohárba, és háttal állva a táncoló tömegnek, felpattintom a Mordwin pecsétgyűrűm tetejét, amiben egy, a nagyi által kevert erősen bódító és altató por van. Színtelen, szagtalan, íztelen, így nem fogja érezni a szarházi. Ráadásul magas alkohol tartalom mellett hamarabb felszívódik és beüt. Belecsempészem a Santiagonak szánt italba, majd felnyalábolom a poharakat és a csípőmet rázva szambázom ki az erkélyre.
- Bocsánat, hogy megzavarom itt elmélyült beszélgetéseteket, de megjött a frissítő. - kacagom fel vidáman. Átnyújtom Santinak a meglepetés italt egy kacsintás kíséretében, majd aprót biccentek leányom felé, és ő is kap egy kupicát.
- Egészségünkre! - emelem meg a poharam, majd lehajtom az erős és maró nedűt. Csak egy kicsit remeg bele az arcom, nem vagyok oda a férfias italokért. De megiszom, ha kell és a cél szentesíti az eszközt.
- Jó is, hogy jöttél Azalea, mert téged is érint, amit most mondani fogok. - húz közelebb magához átkarolva a derekam, így kénytelen vagyok elviselni a közelségét. Nem mutatok ki semmiféle ellenérzést, pedig a gyomrom egymás után kettőt is fordul, mikor végigsimít az oldalamon. Ezúttal hagyom, hagy élje ki magát, figyelek rá, ahogy a terveiről meg a dicső jövőről beszél hozzátéve, reméli, én is mellette leszek. Valamit még hozzátenne, miért akar maga mellett tudni, de a szavai egyre zavarosabbak. Valami feleség is elhangzik a szájából, de közben folyamatosan ásít. Kezd hatni a nagyi féle csodapor.
- Elnézéseteket kérem. - ereszt el végre engem, ami megnyugtatással tölt el.
- Le kell....- botorkál hátra. - üljek kicsit. - zuhan bele az egyik székbe, és a következő pillanatban már jó nagyokat horkant. Keresztbe font karokkal sétálok közelebb hozzá, majd odahajolok a mellkasához.
- Santiagoooo, hallasz? Ébren vagy? - érdeklődöm meg halkan, de feleletképp csak egy horkantást kapok.
- Azt hiszem, mehetünk. - fordulok leányom felé fülig érő mosollyal, miközben összecsapom a két tenyerem, majd elindulok a nyomában, hagyom hogy vezessen, mert ő tudja, merre kell menni. Kézen fogom, nem szeretném, ha elsodorna bennünket egymástól a hullámzó tömeg.
- on 2023-10-29, 12:17
- Itt található: Boszorkányvölgy
- Téma: A Morte klánház
- Hozzászólások: 10
- Megtekintés: 196
A Morte klánház
Averie
Azalea
Egy éjszaka a Morte házban
Santiago, az az átkozott újabb születésnapot élt meg és természetesen az én postaládámba is landolt egy meghívó a zsúrjára. Igazából ez a történtek fényében eléggé hallatlan dolog. Viszont az, hogy hivatalosan is meghívást nyertem a Morte birtokra, pont kapóra jött, így nem bosszankodom sokat. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy leányom is szeretne körbeszimatolni Santi háza táján, nem csak én, így megbeszéltük, jobb, ha akkor együtt vállalkozunk erre az őrültségre. Viszont mindent megterveztünk az utolsó részletekig, nem felkészületlenül érünk a ház elé. Picikét már alapoztunk előtte, de csak pont annyit, hogy még kellőképp józanok maradjunk, mégis elviselhető lehessen az éjszaka. Az én egyik kocsimmal megyünk, természetesen sofőr szállít bennünket és visz majd haza is. A hátsó ülésen koccintunk egy pohár pezsgővel a sikerünkre. Már a kapubejáróban hallatszódik, hogy bent javában tart a mulatság. Amint kiszállok a kocsiból, kicsit lejjebb igazítom a combomra felcsúszott fekete ruhámat, ami kihangsúlyozza formás lábaimat. Nem bíztunk semmit sem a véletlenre Averievel. Én egy testre simuló, rövid szárú, gyémánt és kristályberakásos ruhát viselek gyöngygombokkal díszített selyemkesztyűvel és fekete Prada cipővel. A csípőm azonnal mozgolódni kezd a zene ütemére, elvégre táncos lábú klánból származom, a zene mindig is az életem része volt és halálomig az is marad. Az más kérdés, hogy nincs pacsirtahangom mellé, de ez nem akadályozott meg soha abban, hogy ne kornyikáljak a fürdőmben a kádamban relaxálva. Bent már javában rázza a tömeg. Amint beléptünk, azonnal le is emelek az egyik tálcáról egy shot tequilát. Ahogy az lenni szokott, sóval és citrommal hajtom le, majd kézenfogva Rievel, a csípőmet rázva táncikálok át a tömegen. Egy részem valóban jól is érzi magát, de rendesen adok is a látszatra meg az életérzésnek. Imádok bulizni, most összeköthetem a kellemeset a hasznossal. Azért egyszer pörgetek egyet leányomon, mielőtt Santi elé táncikálnánk, aki a bárpult előtt pöffeszkedik azzal az irritáló bájgúnár vigyorával. Averie a pillantásával jelez, én pedig rákacsintok válaszképp. Már hogy a francba ne állnék készen? Az ereimben nem csak alkohol kering lassan, hanem adrenalin is. Odalibbenünk Santi elé, aki engem a szokásos öleléssel és puszikával köszönt, miközben tenyere elidőzik a derekamon és lejjebb csúszik a fenekem irányába, alig bírom ki, hogy ne csapjak rá és törjem el a karját. Majd leányom felé hajol, hogy őt is eme gusztustalanul nyálas kegyben részesítse.
- Nagy örömömre szolgál, hogy mindketten eljöttetek. - mér végig bennünket kaján vigyorral és nyilvánvalóan tetszik neki a látványunk, lévén leányom felül én pedig alul mutatok a kelleténél többet magamból. De ez is csak a terv része.
- Nem jöttünk üres kézzel, nagyon boldog születésnapot! - pillantok rá leányomra, hogy adja át neki a mi "kedves" kis ajándékunkat. Közben a latin est újabb fülbemászó muzsikába vált át, megszólal a La Isla Bonita.
- Ezt imádom. Táncoljunk! - csapom össze a két tenyerem. Valahogy fel kell vezetni a dolgokat, nem ugorhatunk mindjárt a közepébe, elég gyanús volna, lévén, Santi és a kis brancsa még koránt sem ittak eleget és szívtak magukba elég sámánfüvet.
- Nagy örömömre szolgál, hogy mindketten eljöttetek. - mér végig bennünket kaján vigyorral és nyilvánvalóan tetszik neki a látványunk, lévén leányom felül én pedig alul mutatok a kelleténél többet magamból. De ez is csak a terv része.
- Nem jöttünk üres kézzel, nagyon boldog születésnapot! - pillantok rá leányomra, hogy adja át neki a mi "kedves" kis ajándékunkat. Közben a latin est újabb fülbemászó muzsikába vált át, megszólal a La Isla Bonita.
- Ezt imádom. Táncoljunk! - csapom össze a két tenyerem. Valahogy fel kell vezetni a dolgokat, nem ugorhatunk mindjárt a közepébe, elég gyanús volna, lévén, Santi és a kis brancsa még koránt sem ittak eleget és szívtak magukba elég sámánfüvet.
- on 2023-10-14, 23:37
- Itt található: Boszorkányvölgy
- Téma: A Morte klánház
- Hozzászólások: 10
- Megtekintés: 196
|
|